Amikor azt tapasztaljuk, hogy valami nincs rendben a szervezetünkkel, valami nem úgy működik, ahogy kellene, semmiképp sem szabad elbagatellizálni a dolgot, és nem célszerű arra várni, hogy majd maguktól megoldódjanak a gondok – hiszen nem fognak. Különösen nagy odafigyelést igényelnek a nőgyógyászati problémák és betegségek, mivel az elhanyagolt állapotok idővel még súlyosabbá válhatnak, és akár a gyermekvállalás elé is akadályokat gördíthetnek. Tehát ha problémát tapasztalunk, mielőbb forduljunk szakemberhez a pontos diagnózis felállításáért.
A nőgyógyászati betegségekből való felépülést mindenképpen érdemes természetes módszerekkel is elősegíteni, és ilyenkor az igazoltan gyógy- és hormonális hatású Aviva tornát érdemes bevetni. Az alábbiakban lássunk néhány nőgyógyászati problémát, amelyek ellen hatékonyan felvehetjük a küzdelmet ezzel a speciális mozgásformával.
- PCOS, azaz policisztás petefészek szindróma. Ez a teljes hormonháztartást érintő betegség a meddőség talán egyik leggyakoribb oka. Az androgén, azaz férfi nemi hormonok túltermelődése jellemzi, ami többek között olyan kellemetlen és fájdalmas tünetekben mutatkozik meg – nem feltétlenül együttesen –, mint a menstruáció és a peteérés rendszertelenné válása vagy elmaradása, ciszták megjelenése a petefészekben, akné, hajhullás, elhízás, vagy fokozott szőrnövekedés.
- Petevezeték-elzáródás. A petefészket a méhhel összekötő vezeték elzáródása vagy szűkülete esetén két súlyos probléma is felléphet: vagy nem jutnak el a spermiumok a petesejthez, és nem történik meg a megtermékenyítés, vagy bár elérik, a petesejt a szűkület miatt nem jut el a méhbe, és méhen kívüli terhesség alakul ki.
- Mióma. A méh izomfalán kialakuló daganat, amely bár szerencsére jóindulatú, komolyabb esetekben nemcsak rendszertelen, fájdalmas menstruációs ciklust eredményezhet, hanem akár húgyúti fertőzések oka is lehet, ha folyamatosan irritálja, nyomja a húgyhólyagot, illetve akár beágyazódási nehézségekhez is vezethet, ha rossz helyen alakul ki.
Az Aviva torna kulcsszerepet játszik az alhasi vérbőség előidézésében, aminek következtében az érintett szervek kellő mennyiségben jutnak a szükséges hormonokhoz, oxigénhez, tápanyagokhoz és vitaminokhoz, továbbá a méregtelenítés is jóval hatékonyabban zajlik. Ezek a folyamatok támogatják a gyógyulást, és igazoltan segítenek visszaállítani a szervezet optimális, egészséges működését.
Ha szeretnéd kipróbálni ezt a természetes, mégis roppant hatékony módszert, vagy csak kérdésed van az aktuális állapotoddal, nőiségeddel kapcsolatban, keress bizalommal!