Az ajándékozás az egyik legcsodálatosabb szokás, mert olyan pozitív és örök értékek társulnak hozzá, mint a szeretet, a figyelmesség, a kedvesség, az önzetlenség és még sorolhatnánk. Az ajándékozás mindkét félnek örömet szerez, annak is, aki kapja, és annak is, aki adja, vagyis mondhatjuk, hogy összeköt minket, és még jobban megerősíti a fontos emberi kapcsolatainkat. Úgy gondolom, tévúton jár, aki úgy hiszi, hogy az ajándékozással a saját nagyvonalúságát vagy a pénztárcája vastagságát kell fitogtatnia – az ajándék, legyen az bármi, csakis akkor teljesíti be a küldetését, ha őszinte, kölcsönös örömet szerez, és ez nem függ össze a pénzben kifejezhető értékkel.
Amikor egy pár babát szeretne, a teljes figyelmük erre a mindent átható vágyra összpontosul, ekörül forog szinte minden gondolatuk, különösen, ha nem várt akadályok nehezítik az útjukat. Az igazán szerető közeg, a családtagok és a barátok tiszteletben tartják ezt, és ha ebben az időszakban valamilyen alkalomból ajándékozásra kerül sor, megsokszorozódik a figyelmesség, és ennek tükrében választanak ajándékot. Ez a cél vezérelt engem is, amikor kitaláltam a KittWell Ajándékkártyát – mert lehet, hogy éppen az Aviva torna, a termékenységtudatosság vagy a meditáció lesz az, ami hozzásegíti a párt életük legnagyobb ajándékához, a gyermekhez.
Melyik ajándékkártyát válaszd?
- Aviva torna tanfolyam. Gyógy- és hormonális hatása révén az Aviva torna egy teljesen természetes, mégis hatékony módszer a női szervek, a menstruációs ciklus és a termékenység támogatására. Ajándékozhatsz egyszeri, 4 órás tanfolyamra szóló kártyát, de bérleteink között is megtalálhatod a leginkább személyre szólót.
- Termékenység tudatosság kurzus. A termékenységtudat tanfolyamra szóló ajándékkártyával abban segíthetsz szerettednek, hogy a test működésének megismerése által oldódjon a bizonytalansága és az aggodalma, hiszen sok esetben éppen ezek a negatív képzetek nehezítik a termékenységet és a teherbe esést.
- Babaváró meditáció. Köztudott, hogy a meditáció, ez a több ezer éves múltra visszatekintő szellemi, mentális tevékenység nagyon erős pozitív hatást gyakorol a testünkre és az egészségünkre. A babára vágyóknak különösen sokat segíthet az általa elért nyugodt, harmonikus lelkiállapot.
- KittWell konzultáció. Biztos te is tapasztaltad már, milyen sokat számít egy nehéz, bizonytalan helyzet feloldásában, ha nyíltan beszélhetsz róla. Konzultációnkon nemcsak koncentrált figyelmet, hanem hasznos tanácsokat is kap a megajándékozottad.
Régóta célom, sőt küldetésem, hogy segítsek a nőknek kapcsolódni a saját testükhöz és nőiségükhöz. Segíts te is a szerettednek, és vezesd őt arra az útra, amely elviszi őt a kiteljesedésig!